Bálint Endre: Szerb kálvária, 1972 vegyes technika, 30×124 cm Szentendrei magángyűjtemény

1934-ben végezte el az Iparművészeti Iskola Grafikai osztályát; ezután Vaszary Jánosnál és Aba-Novák Vilmosnál tanult. 1936-tól kezdve járt rendszeresen Szentendrére, ahol a Vajda Lajos és Korniss Dezső köré csoportosuló ifjú művészek társaságához tartozott. 1947-ben részt vett a párizsi második szürrealista világkiállításon. Ez az élmény meghatározóvá válik későbbi művészetében. A 40–50-es években nagy számban szerepeltet vásznain képzeletbeli lényeket; ezek a figurák később oldottabb, felszabadultabb motívumkincshez vezetnek: kerékforma, lófejes cégér, sváb és arab asszonyok képei. A 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején az epikus hangvétel helyét a művész egyéni szimbólumrendszere veszi át.

„…Így hát megidézem a határtalan történéseket, fényképek hatásának eksztatikumával és olyan áramokkal, amelyek az ismeretlen ismert felé és az ismert ismeretlen irányába lebegtetik létem gyengécske papírcsónakját. Követem a világ zakatoló, kínzó zajában is gyenge szívverésem alig érzékelhető hangját, és talán akkor lennék igazán elégedett, ha mások is felfigyelnének a csend alig érzékelhető ütemeire.”
Bálint Endre
1981 január

Bencsics Beáta
(arTchívum)

Gulácsy Lajos: Udvarlás (Rokokó jelenet), é. n. olaj, karton, 34,5×38 cm Szentendrei magángyűjtemény

Gulácsy befelé forduló, különc figurája későn került be a művészeti köztudatba. Modernségére, egységes festői világára, látomásainak erejére Szabadi Judit hívta fel a figyelmet. Stílusára –saját bevallása szerint –a kora reneszánsz itáliai mesterei és az angol preraffaeliták hatottak leginkább; Itália iránti vonzódása és anyjához fűződő szoros kapcsolata szintén meghatározó élményei voltak. A belső élet felé fordulását tükrözi, hogy rengeteg, gyakran álruhás önarcképet festett. Éteri nőalakjai és rokokó díszletek közt játszódó gáláns jelenetei a szerelem mitizálásáról árulkodnak, de nem hiányoznak életművéből a testiség, a szerelem sötét erőinek megfogalmazásai sem, például Don Juan kertje c. képén az ördögi férfi és az ártatlannak látszó, de buja nő kettősével találkozunk.

„Saját énemnek egy részét helyezem dolgaimba. Azért munkáim teljesen adják lényemet, fogyatkozásaival és értékével, sejtelmes lelkülettel és érzéki testtel. Nem veszek el és nem teszek hozzá semmit, ami nem harmonizálna, nem állana a legintenzívebb kapcsolatban egyéni érzéseimmel. Érzéseimet pedig nem szabályozom, szabadon csapongok hol a legbujább melegségben, hol az éterikus elvont szellemi tereken.”
(Gulácsy Lajos: Művészetem)

Kóczi Éva
(arTchívum)

Jávor Pál: Vásárfia, é. n. olaj, karton, 67×72 cm Kecskeméti Képtár (Cifrapalota) tulajdona

Budapesten, Szolnokon és Párizsban tanult. 1906-tól a nyarakat Szolnokon töltötte, az év többi részében a főváros művészeti életében vett részt. Arcképekkel, enteriőrökkel és aktos kompozíciókkal szerepelt a budapesti tárlatokon; illusztrációs feladatokat is vállalt (például fejlécek, záródíszek tervezését a Művészet című folyóirat számára). 1911-től a kecskeméti művésztelep tagjaként dolgozott.
Stílusában az impresszionisták erős színeit hangolta össze kötöttebb formaadással. Halála után műveiből kiállítást rendeztek a Műcsarnokban. Több műve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.

Vajda Júlia: Kettős portré, 1942 olaj, farost, 49×34,5 cm Szentendrei magángyűjtemény

Pozsonyból áttelepülve 1935-ben ismerkedett meg későbbi férjével, a magyar avantgárd egyik legtehetségesebb, egyéni hangvételű alkotójával, a tragikusan korán elhunyt Vajda Lajossal (1908–1941). Művészetének korai szakaszára a szentendrei művészkör konstruktív szürrealizmusa és Vajda festészete volt jelentős hatással. Az ötvenes évektől második férje, Jakovits József, és az Európai Iskola nyitott tágabb lehetőségeket művészetében. Később új művészeti műfajokkal, kollázsokkal és vakírásos indigórajzokkal kísérletezett, valamint pasztell technikájú, absztrakt „tájképrajzokat” készített. Pályája végén a neokonstruktivista formanyelv kompaktsága jellemezte műveit.

„Kísért, mindig is kísértett a sokféleség. Azok közé a festők közé tartozom, akik csaponganak, engednek az ihlet és az ötlet impulzusainak a kép stílusával nem törődve.”
„A valóság egyik pólusát próbáltam megragadni: a feminint (vízszintesek, szőtt formák, vonalhálózatok – lágy, vízszerű, passzív). Ezt követően inkább a lét maszkulin pólusát akartam kifejezni (diagonális, kör, geometria – tüzes, szilárd, aktív).”

Pallag Márta
(arTchívum)